Kiszálltunk az autóból, de Amy még mindig a gondolataiba merülve sétált a bejárati ajtó felé. Valamit tud ezekről a Cullenékről, amit nem mond el nekem. Hisz mi lehet olyan érdekes ezekben a gazdag albínó srácokban?
- Amy?- szólítottam meg óvatosan.
- Igen?- nem akart a témáról beszélni, éreztem a hangsúlyából.
- Ismered Cullenéket?
- Persze.- vágta rá túl egyszerűen.- Őket mindenki ismeri. Dr. Carlisle Cullen és a felesége, sok gyereknek segített már. Örökbe fogadták őket, és azok néhány rokonát is magukhoz vették.
- Úgy érted, nem igazi testvérek?- most már értem, hogy miért nem hasonlítottak annyira, a hófehér bőrt és a borostyán szemeket leszámítva. Ez biztos valami betegség lehet.
- Nem. Úgy tudom, van még egy pár srác, akit örökbe fogadtak, azokon kívül, akikkel ma találkoztál. Nagyon kedvesek és sokat tesznek a közösségért. Ne higgy el rossz szóbeszédeket róluk. Cullenék rendes emberek.
- Ennyi? Ezért akadtál ki annyira, mikor megkérdeztem?- biztos, hogy eltitkol róluk valamit. Talán, ha megérinteném, akkor megtudhatnám azt a titkot.
- Na, na. Ne olyan nagy hévvel kisasszony. Rántotta el a kezét, mikor megérintettem volna. Tudod, nekem is vannak magánügyeim, amiket szeretnék magamnak megtartani. Különben sem kell mindenbe beleütnöd az orrod.- megbántottam. Ellene akartam használni ezt az átkos képességet.
- Ne haragudj, én csak szeretnék kicsit többet tudni a múltamról.- Amy arca kisimult.
- Tudom, kicsim. Hidd el, idővel, majd mindent meg tudsz. –megölelt, majd puszit nyomott a fejemre. Még szerencse, hogy csak érintés útján kapok információt a másik embertől. Elég rossz lenne, ha úgymond érinthetetlen lennék.
- Na, mit szeretnél ma csinálni? Gondolom, a tanulással pikk-pakk elkészülsz.
- Hát nem is tudom. Szerintem felfedezem a környéket.- mielőtt még bármit is mondhatott volna.- Egyedül!
- Oké, de legyen nálad mobil, rendben?- majd a kezembe adott egy telefont, afféle átlagos mobilt, ami illik az ál- imagemhez.
Felmentem a szobámba és kb. 15 perc alatt végeztem a tanulással. Felvettem egy kényelmesebb nadrágot, meg bakancsot. Mivel ma is szinte egész nap esett, minden tiszta sár. Egy vastag pulcsit és esőkabátot kaptam magamra.
Új fényképezőmet eltettem a hátizsákomba, és egy füzetet is. A konyhából elvettem egy narancsos üdítőt, meg egy zacskó csipszet.
- 8-ra itthon vagyok.- kiabáltam az ajtóból Amynek, aki épp valami főzőműsort nézett a tv-ben. Valami Gordon Ramsay, akinek a pokolban van a konyhája, vagy mi.
Szerencsére a házunk az erdő mellett volt, így hamar találtam egy kis ösvényt. Előkaptam a fényképezőmet, és felfedező kirándulásom során egy csomó képet készítettem. Már igencsak bent jártam, mikor motoszkálást hallottam az egyik bokorból. Odafordultam, de semmi. Betudtam, egy kíváncsi kisállatnak és tovább mentem. A következő pillanatban megpillantottam egy őzet a kisgidájával. Óvatosan közelebb mentem, majd leraktam a táskámat a földre és előkaptam a füzetem, meg a ceruzámat. Leültem egy száraznak tűnő sziklára, és elkezdtem rajzolni. A nagyobb vonalakat felvázoltam, majd készítettem egy pár képet a kis családról, hogy otthon majd befejezhessem. Eltettem a füzetet, meg a ceruzát és tovább indultam. Épp egy hajamba beakadt faágat szedtem ki, mikor valami nagy barna alakot pillantottam meg. Sosem láttam még igazi medvét, csak a tévében, mikor Amy az állatokról mutatott filmeket. Közelebb mentem és egyre jobban kivehetőek voltak a hatalmas állat körvonalai. Furcsamód, büdös ázott kutyaszag csapta meg az orrom. Nagyon rosszul esett, viszketett tőle a torkom. Érdekes, mert sosem voltam beteg, vagy allergiás. Tüsszentettem egyet, mire az állat egyenesen felém fordult. Ajjaj.
Azt hiszem, most bajban vagyok. A hatalmas medve, most már inkább egy túlméretezett farkas volt. Vicsorogva, felborzolt szőrrel meredt rám. Lehet, hogy a területére jöttem? Oké, szép lassan hátrálok. A fenébe, ez nem jött be. Akkor viszont, FUTÁS!!!
Sikítottam, majd megpördültem, és futni kezdtem. A fák ágai az arcomba csaptak, amitől éreztem, hogy kiserken a vérem. Nem érdekelt, mert hallottam a vadállat lihegését közvetlen a nyomomban. Egy óvatlan pillanatban megbotlottam egy kiálló fának a gyökerében és a földre zuhantam. Megfordultam és csak annyit láttam, hogy a hatalmas állat rám veti magát. Még volt annyi lélekjelenlétem, hogy az arcom elé kapjam a kezem, majd semmi.
Oké, ez gyors volt. Meghaltam. De akkor mégis miért érzem, hogy valami vizesen ülök. Kinyitottam a szemem és a farkas nem volt sehol. Pontosabban, tőlem messzebb és egy lány beszélt hozzá. Inkább kiabált, mint beszélt.
- Jól vagy?- most vettem csak észre, hogy Adam térdel mellettem.
- Ő. Azt, hiszem. Nem tudtam, hogy itt ekkora farkasok élnek.- magyarázkodtam.
- Jake, nem veszélyes, csak összekevert valakivel.- mondta könnyedén Adam.
- Ennek a vadállatnak neve is van? Azt ne mond, hogy a házi kedvencetek.- ezen elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
- Nem, ő Nessie farkasa. Épp most szidja le, tudod Jake, kissé bizalmatlan az idegenekkel, de egyébként a légynek sem tudna ártani.- hát ezek nem komplettek. Ha azt hiszi, hogy elhiszem, hogy ez a vadállat nem tépne szét az első alkalommal, mikor lehetősége van, akkor nagyon téved.
Feltápászkodtam, majd még mindig nem bírtam egyszerűen felfogni, ahogy most már békésen tűri az a túlméretezett farkas, amint Nessie, gondolom ez a Renesmée becézése, kedvesen simogatja és beszél hozzá.
A következő pillanatban, ha nem képzelődtem volna, azt gondolnám, hogy a farkas bólintott a lányra, majd Adamra kacsintott és elfutott.
- Annyira sajnálom.- rohant oda Nessie.- Tudod, Jake nem szereti az idegeneket. Ugye nem esett bajod?- megráztam a fejem. Azt leszámítva, hogy biztos tele van karcolásokkal, meg horzsolásokkal az arcom, rendben voltam.
- Azt hiszem, ideje haza mennem.- mondtam, majd elindultam arra, merre az imént menekültem.
- Ha akarod, hazaviszlek. Itt van az autóm, nem messze.- mondta Adam. Elfogadnám, más esetben. Azonban nem akarok Amynek bajt okozni azzal, hogy egy Cullennel vitetem magam haza.
- Nem kösz, szerintem hazatalálok.- válaszoltam idegesen, majd folytattam utamat.
- Na, gyere már Cassie, igazán nem lesz bajod abból, ha Adam hazavisz.- érvelt Nessie Adam mellett. Na jó. Most az egyszer, de semmi több. Most hazavisz, de ugyanúgy idegenek maradunk egymásnak, akik csak heti 3-szor egymás mellett ülnek bioszon.
- Jól van. Ha ennyire akarjátok.- adtam meg magam végül. 5 perc séta után, egy kis eredi útra értünk, ahol egy fekete sportkocsi állt. Végre valami gyors, és talán ez kicsit gyorsabb lesz, mint amennyivel Amy vezet.
Beszálltunk az autóba és Adam gázt adott. Ahogy gondoltam. Úgy vezetett, mint egy forma 1-es pilóta. A kilométeróra végig 100 fölött volt. Ez tetszett. Annak idején apu is mindig gyorsan vezetett, mert tudta, hogy tetszik nekem. Persze az már nagyon régen volt. 10 perc múlva már a házunk előtt álltunk. Nem is gondoltam volna, hogy olyan messzire elcsatangoltam.
- Kösz, hogy elhoztatok.- mondtam, miközben nyitottam az ajtót.
- Semmiség, de legközelebb, ne Jake területére tervezd a kirándulásod.- viccelődött Adam, mire fura fintort küldtem felé.
Elköszöntem tőlük, majd besétáltam a hiába és reménykedtem, hogy Amy nem állít meg. Azonban nem ez történt.
- Cassie, nem akarsz valami mondani?- szegezte nekem a kérdést, közvetlenül a hátam mögül.
- Szép a Froks-i erdő.- adtam a kitérő választ.
- Cass, miért nem hívtál, hogy megtámadott egy vadállat?- meglepődve fordultam meg. Honnan tudja?
- Felhívott Carlisle, hogy összetűzésbe keveredtél az egyik helyi farkassal, és a fia Adam, meg az unokahúga Renesmée mentett meg.- magyarázta, erősen gesztikulálva hozzá.
- Hát, nem tartottam fontosnak. Elvégre nem történt semmi.
- Meg is ölhetett volna!- kiabált hisztérikusan Amy.
- De nem tette.- válaszoltam hideg nyugalommal.- És ha megbocsátasz, most elmegyek zuhanyozni és lefeküdni. Nem kérek vacsorát.- zártam le a témát, majd felrohantam a szobámba.
Ahogy gondoltam, kicsi, apró horzsolások és karcolások voltak az arcom mindkét oldalán, ahol a belógó faágak felsértették. Lefertőtlenítettem a sebeket, majd forró fürdőt vettem. Átöltöztem a pizsamámba, majd megéhezve mégis lebattyogtam a konyhába.
- Tudtam, hogy nem fekszel le éhesen.- mondta Amy.- Figyelj Cassie, én sajnálom, hogy úgy kiakadtam, csak értsd, meg hogy féltelek.
- Tudom. És én is sajnálom. Ígérem, legközelebb jobban vigyázok.- ismét szent volt a béke. Megvacsoráztunk, majd felmentem a szobámba és lefeküdtem. Azonban nem igazán tudtam aludni. Még mindig éhes voltam. Na jó, az elmúlt időszakban állandóan éhes vagyok. Az ételeknek egyre inkább semmilyen íze van és nem is érzem magam tőlük annyira erősnek, vagy nem is tudom. Mintha valami hiányozna. Ezzel a gondolattal merültem mély álomba.
Másnap nem kellett Amynek felkelteni, mert korán felkeltem. Kimentem a fürdőbe és rendbe szedtem magam, majd a farmer és egyszerű fehér póló párosítás mellett döntöttem. Hajamat lófarokba fogtam, majd a cuccaimat betettem a táskámba és lementem a földszintre, hátha van már valami reggeli.
- Jó reggelt!- köszöntött vidáman Amy, mikor beléptem a konyhába.
Neked is!- válaszoltam mosolyogva. Ma valahogy furcsamód jó kedvvel keltem fel.
- Na, mi a reggeli? Majd kilyukad a gyomrom!- huppantam le az étkező asztalhoz, és vártam a finom falatokat.
- Tükörtojás pirítóssal!- tette elém az ízletesnek ígérkező ételt. Gyorsan befaltam, azonban az íze ennek is olyan semmilyen volt, pedig máskor biztosan nagyon finomnak éreztem volna. Bár jól laktam valamennyire, még mindig éhesnek éreztem magam.
- Talán, nem ízlik? Ha akarod, készítek mást.
- Nem, nagyon finom volt, csak mostanság nem igazán érzem az ételek ízét. Ez normális?- Amy idegesen felnevetett.
- Persze. Ha én is ilyen sebességgel falnám a tűzforró ételeket, akkor én sem érezném, milyen az íze.- ebben volt valami.
- Rendben, akkor megnyugodtam. Öhm. Ma gyalog mennék a suliba. Jól esne egy kis reggeli levegőzés.- Amy, egy pillanatra elgondolkodó fejet vágott, majd bólintott.
- Oké, jó szórakozást a suliban!- már el is fordult a mosogatóhoz és bőszen a koszos edények elmosogatásával kezdett foglalkozni. Ahogy érzem, mára nagytakarítást tervez. Csak be ne tegye a lábát a szobámba, lehet, elájulna a rumlitól, amit pár nap alatt sikerült ott művelnem.
Mikor kiléptem az ajtón, megcsapott a friss reggeli szellő, magával hozva az eső utáni kellemes illatot. Mosolyogva indultam el. Épp az utcák apró csodáin elmélkedtem, mikor egy autó dudáját hallottam meg. Hátra fordultam és pechemre nem Amy jött utánam azzal, hogy valamit otthon hagytam. Adam Cullen hajolt ki a vezető oldali ablakon.
- Szia Cassie. Elvigyelek?- köszönt, miközben egy észveszejtően sármos mosoly jelent meg az arcán. Igent kellene mondanom. Abból nem lehet semmi baj, igaz? Nem, kizárt. Akkor még azt gondolhatná, hogy akár barátok is lehetnénk. Nem! Nem sodorhatok másokat is veszélybe, az esetleges lebukás veszélye miatt.
- Kösz, inkább sétálnék. Tudod, jót tesz egy kis séta korán reggel.- próbáltam komolynak látszani, akinek csöppet sem okoz gondot nemet mondani, azonban arcizmaim nem nagyon akartak engedelmeskedni.
- Ahogy gondolod.- mondta kicsit nagyobb éllel a kelleténél.- Akkor a suliban találkozunk.- intett, majd már tovább is hajtott.
Már kevésbé olyan jó kedvel, mint utam elején, sétáltam tovább az iskoláig. Mikor beértem összefutottam Lisával és Cammel. Beszélgettünk egy kicsit, majd mindenki ment az óráira.
Az első 4 órám hamar elment, különösebb esemény nélkül.
Cam épp egy szaftos pletyka közepén tartott, mikor Cullenék besétáltak az iskola kanteenjába. Lopva odapillantottam, de próbáltam úgy tenni, mintha nem különösebben érdekelne. Ekkor azonban Lisa oldalba bökött.
- Adam téged néz. Megint.- súgta oda, miközben próbált véresen komoly maradni, de aztán elnevette magát.
- Nem igazán érdekel.- vágtam rá, miközben elutasítóan néztem a fiúra. Arca megkeményedett és elkapta a tekintetét. Fájt, hogy megbántottam, de így lesz számára a legjobb. Nem szabad azt hinnie, hogy akár még barátok is lehetünk.
- Hé, Cass lazulj már el egy kicsit. Menj oda és beszélje vele!- lökött oldalba Lisa.
- Nem szere…-ekkor Cam felszisszent. Megvágta az ujját. A vér illata egyből átjárta orrjárataimat, egészen le a torkomon, végig perzselve azt, le a gyomromig, amely hatalmasat kordult. Mi ütött belém, hiszen az csak egy kis vér!? Épp ez az, olyan finom illata volt, akár a méznek. Talán, ha csak egy cseppet, kóstolnék belőle. Nem, fogd vissza magad Cass. Te ember vagy, nem holmi vérszívó.
- Gyere velem!- ragadta meg a karomat, Adam miközben egyre jobban hatalmába kerített Cam kezéből folydogáló vér. A torkom mélyéről valahogy ösztönösen mély morgó hang jött ki, miközben Adam a kifelé rántgatott az étkezőből, ezzel egyre messzebb juttatva attól a csodálatosan illatozó nedűtől.
Mikor a friss levegő illata megcsapott, mintha kitisztult volna az agyam. Még mindig éreztem a vér illatát, de már sokkal tompábban. Oké, ez nagyon furcsa volt. Ilyen még sosem fordult elő velem. Lehet, tényleg kezdek megbolondulni? Most jutott csak el a tudatomig, hogy Adam végignézte az egészet, ahogy úgy meredtem újdonsült barátnőmre, mint valami zsákmányra, amire pillanatok múlva rávetem magam.
Végleg elvágtam magam. Most már mindenki teljesen zakkantnak fog nézni, és kivételesen joggal. Lehet, önként kéne feladnom magam, hogy visszavigyenek az intézetbe? Akkor talán nem árthatnák ártatlan embereknek, őrült fantáziálásommal és undorító vágyaimmal.
- Cassie, minden rendben?- meg is feledkeztem arról, hogy Adam hozott ki onnan. Felé fordultam és meglepődve tapasztaltam, hogy nem vagyunk egyedült. Ott volt mögötte a többi testvére is. Alice, Nessie, Jasper.
- Ő, persze.- mondtam zavartan.- de nem értem, miért kellett kirángatnod onnan, hiszen csak a barátom elvágta a kezét.- szúrós szemmel nézett rám Nem vette be.
- Cass, ugye te se gondolod komolyan, hogy nem fordult meg a fejedben az, hogy belekóstolj Camille vérébe?- ezt meg honnan gondolta?
- Már miért tenném?- kérdeztem felháborodva, hiszen olyan természetességgel kérdezte.- Figyelj! Lehet, nem vagyok teljesen százas, de soha még csak nem is kóstoltam vért. Az olyan, pfúj.- Adam és testvérei arcára döbbenet ült ki.
- Még soha?- kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Nem. De miért, kellett volna? Úgy tudom az emberek szervezetére inkább ártalmas, mint egészséges. Különben is vért inni szerintem gusztustalan.- furcsa volt ezt az én számból hallani, mert én minden voltam, csak nem átlagos egyszerű ember, de amit mondtam, azt úgy is gondoltam Még, hogy vért inni.
- Mi vagyok én vámpír, hogy kívánjam a vért? – hangom kissé hisztérikusra sikeredett.
- Hát, igazság szerint…- kezdte óvatosan Alice, de látva rémült arcomat, nem fejezte be.
- Igazság szerint mi?- jaj, ezek totál azt hiszik meggágyultam.
- Oké, azt hiszem, kicsit mindenki nyugodjon le.- szólalt meg Jasper, amitől hirtelen végtelen nyugalom szállt meg. Régen éreztem ekkora nyugalmat, azonban ezt megzavarta Amy hangja egészen közelről. Mégis, mi a fenét keres itt, és miért néz olyan riadtan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése