2. Iskola
- Én teljesen kész vagyok.- dőlt le a kanapéra Amy.
- Részvétem.- mondtam, mivel én egy cseppet sem voltam fáradt. Sőt egyre erősebbnek éreztem magam. A sok cuccot, amit vettünk, köztük rengeteg ruhát meg cipőt, és egyéb dolgokat, hogy otthonosabb legyen a ház, elpakoltam. Úgy gondoltam, hogy birtokba veszem a régi szobámat. Szerencsére Amy már berendezte nekem pár nappal ezelőtt. A kislányos rózsaszín tapéta helyett, most bíboros- lilás színűek voltak a falaim. Egy ágy volt középen, melyen szintét lila virágos ágynemű. Hát igen. A lila elég közel áll hozzám.
Besétáltam a gardróbba, ami a szoba másik felén volt és számomra még mindig hatalmasnak bizonyult. Azonban nagy meglepetésemre a régi ruháim le voltak cserélve és vadi újak voltak a helyükön. Ha vannak új ruháim, akkor Amy minek rántgatott el újabbakért? Na erre majd később rákérdezek. Elpakoltam a cuccokat és a laptophoz, ami az íróasztalomon volt, siettem és bekapcsoltam.
Felmentem az Internetre és a hírek között próbáltam kutakodni, hogy vajon keresnek-e. Aztán megakadt a szemem valami.
A szökött lány, aki 10 éve élt az intézetben, nagy valószínűséggel öngyilkos lett. A folyóban találták meg a testét. Az azonosítás folyamatban van, de meg nem erősített információk szerint a test egyezik azzal a lánnyal, aki a napokban szökött meg a helyi elmegyógyintézetből.
Cassidie Davis tragikus körülmények között vesztette el milliomos szüleit, mikor bérgyilkosok egy tavaszi estén megtámadták őket családi házukban. Az akkor 6 éves kislány túlélte a támadást, de a sokkhatás és a tragédia súlyosságának következtében 10 éves korára elméje megbomlott és az intézetbe került.
Nem hittem a szememnek. Valahogy megrendezték a halálomat is? Ez egyre furcsább. Ideje, hogy ezeknek az egyre érdekesebb fejleményeknek utána járjak. Ha Amy végre felébredt, mert ahogy hallom már bőszen horkol, kikérdezem mindenről, amit csak tud. Persze ez most jól jön, mert így nem fognak azok a szörnyű emberek keresni és visszadugni arra a szörnyű helyre.
Lementem, és ahogy gondoltam, Amy már az igazak álmát aludta. Ráterítettem egy pokrócot és levettem a cipőjét. Csináltam magunknak vacsorát, mert szerencsére a gyors fagyasztott kaja elkészítése nem okozott problémát és mikor Amy felébredt megkínáltam.
- Amy, kérdezhetek valamit?- tettem fel óvatosan a kérdést, miközben ettünk.
- Persze, drágám. Mondd csak.
- Te rendezted meg a halálomat?- letette a villát, és megtörölte a száját.
- Tudod, sokan vannak, akik tartoztak apádnak és ezért könnyű volt téged elrejteni a világ elől. Azonban azzal, hogy megszöktél, újból felkeltetted az érdeklődését azoknak, akik nem szívesen látnak életben. Így tűnt a legjobb megoldásnak.- Sosem értettem, hogy miért jó az embereknek, ha ennyire ködösítenek.
- Hát, ebből sem tudtam meg túl sokat. – sóhajtottam fel.
- Nem is kell Cassie. Majd mindennek eljön a maga ideje. Most azonban örülj, hogy nem tudsz semmit. Én is ezt tenném, azonban nekem ez nem adatott meg.- nem mondott többet, csak elvette a tányérokat és elmosogatott.
Másnap azzal voltunk elfoglalva, hogy behozzam az elmúlt évekbeli lemaradásomat. Egy csomó tankönyvet kellett megtanulnom, meg filmeket és történelmi könyveket néznem és átlapoznom. A nap végére már fájt a fejem a sok információtól, amikkel gazdagabb lettem.
- Azt hiszem, így már eléggé felkészültél az iskolára. Elég jók vagyunk. 1 nap alatt 10 évnyi anyagot tanultál meg.- mosolygott Amy.
- Majd széthasad a fejem ettől a sok új dologtól.
- Nyugi, reggelre úgyis leülepszik. Adjak valamit, amitől jobban érzed magad?- riadtan ráztam meg a fejem, mert eszembe jutottak az intézetbeli rossz pillanatok. Ha ezt a mondatot mondta valaki, mindig kábultság és tehetetlenség volt a vége.
- Jól van. Semmi baj, csak vannak olyan gyógyszerek, amik jók a fejfájásra, tudod?- megráztam a fejem, és próbáltam elnyomni a szörnyű emlékeket, melyek még mindig csak úgy peregtek előttem.
- Oké. Akkor jegeljük ezt a témát, rendben?- bólintottam, majd az este további része nyugodtan telt. Mikor Amy lefeküdt, én még ébren maradtam és olvasgattam mindenfélét az Interneten. Nagyon későn feküdtem le, valamikor hajnali 3- körül lehetett.
Másnap korán reggel, Amy csörtetett be szobámba és ébresztett fel.
- Jó reggel! Igyekeznünk kell Cassie, mert elkésel az iskolából.- mondta, miközben lerángatta rólam a takarót.
- Jaj, ne már! Nincs kedvem most ehhez.- nyögtem még szinte félálomban.
- Ha akarod, akkor pizsamában is jöhetsz, rajtam nem múlik.- kipattantak a szemeim és úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit ágyúból lőttek ki.
- Na így már mindjárt más.- nyugtázta elfojtott nevetéssel.
- nagyon vicces.- mormogtam, majd kimentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Megfésülködtem, hajamat magas lófarokba fogtam. Szűk farmert és lila tunikát vettem fel, hozzá pedig egy fekete balerinát.
Lementem a konyhába, ahol finom palacsinta várt már.
- Jó étvágyat! Remélem, szereted.- Amy egy adag palacsintát tett elém, mely juharsziruppal volt leöntve.
- Egy pillanat alatt elpusztítottam, majd az egészet egy pohár narancs juiceval öntöttem le.
- Ezek szerint szereted!- nevetett, miközben ő is szedett magának a finomságból.
- Cassie, gyere már! Ne várd meg, míg én megyek fel!- kiabálta Amy, mert már kicsit késében voltunk. Még kerestem az egyik hamis papíromat, de sehol sem találtam. Aztán végül az ágy alatt bukkantam rá. Azt nem tudom, hogyan került oda, de a fő, hogy megvan.
- Mehetünk.- termettem egy pillanat alatt az ajtóban, amitől Amy teljesen megrémült.
- Ezt azért mellőzd jó? Én nem vagyok vám… indulás.- komoly arccal ült be a kocsiba. Becsusszantam az anyós ülésen és az egész úton azon gondolkodtam, hogy mi az, ami ő nem, én meg igen?
- Megérkeztünk.- zavart meg mélázásomból Amy. Felnéztem és az iskola parkolójában voltunk. A diákok az épült felé özönlöttek az első órájukra.
- Nyugi, nem lesz gond. A lényeg, hogy kerüld a feltűnést rendben?- bólintottam és a táskámat felkaptam és irataimmal az iskola felé vettem az irányt. Először a tanári irodába mentem, hogy beiratkozzam személyesen is.
Mrs. Thompson nagyon kedves asszony. Alacsony telt alkatú. Őszes haja rövidre vágva, arca teljesen kipirult. Odaadta az órarendemet, és a kellő papírokat elvette, majd adott egy másikat, amit minden tanárral alá kell íratnom.
Oké. Az első órám történelem. Már becsöngettek, mire megtaláltam a termet. Benyitottam, mikor a sok kíváncsi szem rám szegeződött. A tanár, bizonyos Mr. Smith elvette a papírt és megkért, hogy foglaljak helyet. Zavaromban gyorsan odasétáltam egy még üres padhoz és leültem. Elővettem a könyveket és egy füzetet, meg tollat és egész órán bőszen jegyzeteltem.
Mikor kicsengettek, kis öröm futott rajtam végig. Egy óra elteltével még semmi sem történt. Ez haladás, ennyi ember között. A következő matek. Hurrá. Legalább van 10 percem megkeresni a termet. Épp az iskola térképét tanulmányoztam, mikor egy lány lépett oda hozzám.
- Szia! Te vagy az új lány ugye?- köszöntött vidáman.
- Öhm. Igen.- válaszoltam bizonytalanul.
- Ha akarod, leszek a kísérőd az első napon. A nevem Camille, de mindenki csak Camnek hív.- mondta csilingelő hangon. Nem volt egy magas lány, de annál gyönyörűbb latin szépség. Bizonyosan az egyik szülője latin-amerikai lehet, mert szép, kreolos bőre volt, haja meg ébenfekete. Szemei első ránézésre feketének tűnnek, de ha az ember jobban megnézi, akkor rájön, hogy igazából barna.
- Kösz. Azt hiszem, már így is eléggé eltévedtem. Cassandra Dawson vagyok, de hívj csak Cassienek.
- Rendben Cassie. Mi a következő órád?- nyúlt az órarendem felé, mire hirtelen eldobtam a papírt, mert féltem a kezének érintésétől. Meglepődve nézett rám, majd felvette a papírt.
- Valami baj van?- megráztam a fejem.
- Ő, nem csak… mindegy. Nos, merre van a matek terem?- próbáltam terelni a témát. Szerencsére Cam könnyen túllépet ezen az apró botlásomon. Elég egyszerű lánynak tűnik, aki nem kérdez feleslegesen.
- Kösz, hogy megmutattad.- mondtam, mikor odaértünk a teremhez.
- Szívesen. Ha akarod, megmutatom majd a többi termet is.- hálásan bólintottam.- Oké, akkor majd óra után találkozunk.- azzal már el is tűnt. Beléptem a terembe, de csak alig egy pár diák volt bent. Hallottam, egy- két elejtett szót rólam, ahogy összesúgnak a hátam mögött. Persze ez normális, ha új lány jön az iskolába. Pláne, ha egy ilyen kisvárosi suliba. Az egész suli biztos azon csámcsog, hogy mennyire furcsán nézek ki, és milyen ijesztő vagyok. Persze, ha tudnák az okát, akkor okkal gondolhatnák, rólam.
Becsengettek. Az egyik hátsó padban foglaltam helyet. Az óra szerencsére zökkenő mentesen telt, a tanár megkímélt, mondván még új vagyok, de megígérte, hogy jövő héttől velem sem kivételez. Nem mintha szükségem lenne rá.
Mikor kicsengettek Cam, már az ajtóban várt. Mosolyogva lépett oda hozzám. Mögötte két srác meg egy másik lány volt.
- Cassie, hadd mutassam be neked a barátaimat. Ő itt Lisa.- mutatott a lányra. Magas nyúlánk alkatú, karcsú teremtés volt. Hátközépig éri egyenes szőkés-barna haja volt. Arcára kedves, meleg mosoly ült ki.
- Örülök, hogy megismerhetlek.- nyújtott kezet, de nem ráztam kezet, csak félénken mosolyogtam.
- Szia, én Tom vagyok.- lépett elő egy alacsonyabb sötét hajú srác. Olyan suli helyes sráca kinézetű volt, de semmi több. Bozontos, össze-visszaálló sötét barna haja jól illett huncut mosolyához.
- Részemről a szerencse.- küldtem felé is egy bizonytalan mosolyt.
- Ő itt Shaun. Nos, tudod, ő nem hall.- ez kicsit mellbe vágott. A srác kifejezetten helyesnek, talán még szexinek is mondható. Cseppet sem tűnt fel fogyatékossága, és ezen túl sem fogom figyelembe venni. Magas nyúlánk testalkatú, fiú, kedves mogyoróbarna szemekkel és barna hajjal. Feltételezem, hogy afro-amerikai lehet.
Nem is tudom milyen felindulásból, de kezet nyújtottam neki, amitől kissé meglepődött majd viszonozta. Áramütésként értek az emlékei, gondolatai és érzései. Nem születésétől siket. Baleset volt. Úgy öt éves lehetett, mikor egy baleset következtében fertőtlenítő ömlött az arcára, amely a füleibe is belefolyt, aminek következtében a dobhártyái súlyosan megsérültek, majd szép fokozatosan egy év alatt, teljesen elveszítette a hallását. Viszont volt egy-két olyan emlék, amit nem láttam. Éreztem, hogy van valami, de láthatatlan falba ütköztem. Mintha csak azokat a dolgokat látnám, amiket ő akar megmutatni.
Nem lehet neki könnyű. Én biztosan nem bírnék ezek után ennyire pozitív lenni. Szinte alig van benne negatív érzelem. Ez a srác maga az optimizmus.
- Cassie, jól vagy.- térített magamhoz, Cam.
- Ő, persze.- rántottam el a kezem Shauntól. Egyelőre épp elég volt ennyi.
- Oké, ez kicsit fura volt. Na, megmutatjuk, merre van az angol terem.- törte meg a kínos csendet Cam.
Elindultam utánuk, Shaunnal az oldalamon. A srác furán nézett rám. Nem igazán értettem miért, pedig általában a képességem nem árt másoknak. Inkább kerültem a tekintetét, és Lisáék csacsogására figyeltem, amint beavatnak az iskola pletykáiba és szaftos titkaiba, nem mintha különösebben érdekelne.
Csengetéskor elköszöntem tőlük, majd beültem angolra. A tanárnő a szokásos, üdv az új diáknak, mutatkozz be szöveget hablatyolta, aminek eleget tettem, így az óra további részében békén hagyott. A következő óra is hasonlóképpen telt, majd végre jött az ebédszünet. Vettem egy szelet pizzát, meg egy doboz kólát, bár Amy szerint ezek az ételek nem is laktatnak és károsak az egészségre. Lehet, hogy igaza van, de akkor is finom.
- Cassie itt vagyunk!- integetett nekem Lisa. Odasétáltam és leültem közéjük. Épp egy szaftos sztori közepén tartott, mikor megakadt a szemem valakin, pontosabban valakiken. Odasúgtam Camnek.
- Hé, Cam. Ők kicsodák?- böktem a fejemmel az ismeretlen diákok felé.
- Hát, ők Cullenék. Nem rég költöztek ide, úgy 1 éve. Bár állítólag már régen éltek itt rokonaik.- bólogattam, jelezve, hogy mindent tudni akarok róluk.
- Na, jó. Szóval, az első lány Alice.- mutatott egy alacsony hófehér bőrű, borostyán szemű lányra. Lényéből sugárzott a vidámság, olyan tündérszerű hatást adva egész megjelenésének.
- Ő, kicsit fura, de egyébként nem gáz. Ő azzal magas szőke sráccal van, Jasperrel, aki mindig olyan fejet vág, mintha fájna neki valami.
- Aztán ott van még Renesmée. Ő valami távoli rokonuk.- sorolta a következő lányt. A hosszú vöröses barna hajú lánynak, hullámokban omlott vállára haja. Vidám arcú volt, akárcsak Alice. Azonban nála észrevehető volt, hogy nem volt olyan sápadt bőrű, mint az előbbiek és barnák voltak a szemei.
Aztán belépett az utolsó. Magas, sötétbarna haja, és hófehér bőre, akár a többinek. Testalkata, akár egy félisten. Tekintete azonban sötét és rideg volt.
- Ő ki?- kérdeztem úgy téve, mintha különösebben nem érdekelne.
- Ő kérlek, Adam Cullen. Egy igazi félisten. A leghelyesebb srác a suliban, de ne reménykedj, nem randizik. Az itteni lányok nem jönnek be neki. Biztos a nagyvárosi libákat csípi.
- Nyugi, nem terveztem.- ez még igaz is volt. Ez a srác túlságosan is beképzeltnek tűnik. Biztos órák hosszat csak bámulja magát a tükörben, és magát csodálja. Leültek a legtávolabbi asztalhoz és furcsamód, nem igazán nyúltak a kajájukhoz.
Nem foglalkoztam velük többet. Ők biztos afféle elithez tartoztak. Magasabb körökben mozognak, mint én. Megjelenésükből, ruházatukból, lerítt, hogy úszkálnak a pénzben. Nem, mintha én nem tehetném, de a beolvadáshoz, úgy kell tűnnie, mintha egy átlagos lány lennék, aki most költözött ide.
- Szerintem induljunk, mert még elkésünk óráról.- szólalt meg Lisa. Felálltunk és kifelé indultunk az ebédlőből.
- Cassie, nem azért mondom, de Cullenék téged néznek.- súgta oda Cam.- tessék? Hátra pillantottam és csakugyan néztek. Mind kedvesen néztek, még Adam arcán is mintha egy halvány mosoly jelent volna meg. Á, biztos csak képzelődöm. Visszafordultam és megszaporáztam a lépteimet.
Oké, biológia terem. Sajnos Cam-ék nem tudtak elkísérni órára, mert tesijük volt. Nagy nehezen megtaláltam a termet, bár ez az iskola kicsit olyan mint egy labirintus. Minden úgy el van rejtve. Vagy 3-szor elmentem a terem mellett, mire megtaláltam. Benyitottam, és a tanár úr dorgáló pillantásával találtam szembe magam.
- Á, Ms. Dawson, csakhogy idetalált.- mondta gúnyosan.
- Elnézést, tanár úr! Tudja ez az iskola egy kész labirintus.- próbáltam viccesre venni a dolgot, de úgy tűnik ennél a tanárnál, már elvágtam magam.
- Jól van, itt egy tankönyv. Menj, foglalj helyet! Még csak most terveztem elkezdeni.- Elvettem a könyvet, majd körbenéztem. Már csak egy hely volt. Ez, az én formám, persze, hogy Adam Cullen mellett volt már csak hely. Odasétáltam és leültem. Kinyitottam a könyvet és beletemetkeztem. Próbáltam magam minél összébb húzni. Ez a srác olyan, nem is tudom. Hátborzongató. A hideg kiráz tőle. Persze nem olyan értelemben. Valahogy furcsa. Nem hiszem, hogy félek tőle, azok után, amin eddigi életem során keresztül mentem. Ez más érzés. Inkább a kíváncsiságot, mint félelmet érzek iránta.
- Cassie, térj már magadhoz! Hisz, te egy senki vagy! Ne is álmodozz arról, hogy ez a srác valaha is jobban fog ismerni annál, mint hogy mellette ülsz biológián!- üvöltöttem magammal gondolatban. Adam felől halk kuncogást hallottam, mire ránéztem. Meglepődött, mintha azt gondolta volna, hogy nem hallom a nevetését. Akkor bizony rossz lóra tett, mert én nem, hogy rosszul hallok, de ultra érzékeny hallásom van. Az intézetben olyasmiről susmogtak, hogy élesebb a hallásom egy macskáénál. Persze akkoriban nem ezek a kérdések foglalkoztattak, most azonban hasznosnak bizonyultak ezek az információk. A fiú tekintete rabul ejtett. Egyszerűen nem bírtam szabadulni azokból a mézként kavargó borostyán szemekből. Éreztem, hogy a szívem ritmusa felgyorsul és a levegőért, szinte kapkodom, noha egy levegővétellel akár 3-4 percig is kibírtam. Nem tudom, mi üthetett belém.
Elkaptam a tekintettem az övéből, és fülig vörösödött arcom, próbáltam a hajam mögé rejteni.
- Csöngessenek már ki!- könyörögtem magamban, mikor végre megszólalt a menekülést jelentő hang.
Felkaptam a cuccaimat, és már rohantam is ki az iskolából. Teljesen összezavarodtam. Furcsa, új érzés kerített hatalmába ettől a titokzatos fiútól. Valahogy mellette, nem bírtam megtartani, a rideg állarcomat. Át kellene kérnem magam egy másik órára. Igen, ez lesz a legjobb megoldás, ha átkérem magam. Elmentem a tanári irodához és odaadtam a kedvesen mosolygó Mrs. Thompsonnak a papírt, amit a tanárok aláírtak.
- Elnézést, hogy megkérdezem, de nem iratkozhatnék át biológiáról valami más, hasonló órára?- tettem fel a kínos kérdést, miközben próbáltam minden kedvességet és bájt az arcomra erőltetni.
- Sajnálom, Ms. Dawson, de már nincs szabad hely a többi órán. Attól tartok, maradnia kell a biológián.- mondta, tényleg őszintén sajnálva.
- Értem. Azért köszönöm.- megfordultam, és pechemre Adam döbbent arccal nézett rám. A szégyentől, amit éreztem, gyorsan kisiettem az irodából és egyenesen a suli parkolójába mentem, ahol Amy már várt rám.
- Na, milyen volt az első napod?- kérdezte Amy, miközben kihajtott a parkolóból.
- Nem volt olyan szörnyű az elején. Megismertem pár embert. Ők igazán kedvesek.
- De van egy pár fura szerzet is. Mond neked a Cullen név valamit?- Amy arcáról lefagyott a mosoly. Ezek szerint ismeri őket. Nem szólt semmit. Némán vezetett az út további részében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése