Jó olvasást!
üdv.:Hope.
12. Összezavarodva
- Nos, azt hiszem, most megyek.- álltam fel Camilléktől.
- Oké. Menj csak, örülünk, hogy megint jól vagy!- mondták, nevetés közepette. Imádtam ezt a két lányt. Olyan vidám típusok. Nem hiszem, hogy van olyan dolog az életben, ami el tudná szomorítani őket. Ők maguk testesítik meg a vidámság fogalmát. Elmosolyodtam, majd visszasétáltam Adamékhez.
- Na, hogy ment?- kérdezte, úgy téve, mintha egy hangot sem hallott volna. Kedves gesztus volt tőle.
- Jól. Meglepően jól.- mondtam, miközben a kezembe vettem az almát. Oké, akkor próba, szerencse. Beleharaptam, és rágni kezdtem. Hát, nem a kívánt hatás, de legalább nem olyan volt, mintha fát rágcsálnék. Nagy nehezen leküzdöttem a falatot, de úgy döntöttem, mára elég volt az evési kísérletekből. Alice és Nessie láthatóan jól szórakozott rajtam, mert alig bírták a nevetésüket visszatartani.
Mielőtt még azonban mélységesen felháborodtam volna, Adam érdekes ötlettel állt elő.
- Van egy ötletem. Mit szólnál, ha ma…- de Alice félbe szakította.
- Tudod, hogy úgyis nemet fog mondani. Reggel már mondtam.- értetlenül néztem rájuk.
- Miért kell mindig mindent elrontanod Alice?- dörrent rá nővérére Adam. Megköszörültem a torkom, mert kicsit feszült lett a hangulat az asztalnál.
- Öhm. Mire mondok nemet?- Úgy tűnik, ma már nem fogom megtudni, mert nem úgy tűnt, hogy bármelyikük is el akarná mondani. Pedig azért jó lenne tudni, hogy mire mondanék nemet, amiről még nem is tudok. Végül Nessie sietett a segítségemre.
Mielőtt ellenkezhettem volna, lerántotta az egyik kezemről a kesztyűt és megragadta a kezem. Hirtelen Nessie hangja szólalt meg a fejemben, nem pedig képek sorozata a lány eddigi életéről.
- Szóval, Adam el akart hívni vadászni suli után, de Alice látta, mit fogsz válaszolni. A lelkére lett kötve, hogy nem teszi fel neked a kérdést, mert tudjuk, hogy felzaklatna, de a bátyám totál becsavarodott. Nézd el neki, kérlek!- majd elengedett és a hang is elnémult. Megráztam a fejem. Először is kissé furcsa volt, hogy csak azt hallottam, amit ő akart, másodszor pedig tényleg felzaklatott, amit Adam akart kérdezni. Azonban valahol igaza volt. Lehet, hogy valamennyire uralkodtam a szomjamon, de valami módon csillapítanom kell. Nagyon úgy tűnik, hogy mostantól nem fogok emberi ételeket enni, vagy csak kis mértékben, ezért sajnos szembe kellett néznem a ténnyel, hogy szükségem van a vérre, akár tetszik, akár nem.
- Oké.- szólaltam meg végül.- Szóval, most már nekem is szükségem van rá, úgyhogy kénytelen vagyok néha ezt a dolgot csinálni, ugye?
- Ó, nem kell aggódnod, Cassie drágám!- veregette meg a vállamat Alice.- Nagyon jó móka tud az lenni. Látnád a fiúk, mit tudnak művelni közben. Biztosan újra értelmeznéd a „Ne játssz az étellel!” kifejezést.- nem akartam tudni, mit művelnek szegény állatokkal. Igazából kicsit lelkiismeret furdalásom volt emiatt. Azok az állatok senkit sem bántottak, mégis elvenném az életüket.
- Hát jól van, akkor nincs más lehetőség. Azonban van egy feltételem.- néztem Alicere jelentőségteljesen. Adam még régebben mesélte, hogy Alice látja a jövőt a döntéseink alapján. Én már döntöttem ebben a dologban és nem állt szándékomban megváltozatni
- Jól van, ahogy gondolod.- szólalt meg pár pillanat múlva.- Rose ma otthon van, és akkor tudsz vele beszélni. De szerintem nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, szívesen elmegy veled.
- Köszönöm Alice!
- Hahó! Én is itt vagyok. Elmondanátok végre, hogy miről beszéltek?- csattant fel Adam mellettem.
- Nyugi, öcsi! Semmi olyan, amiről neked tudni kellene.- hűtötte le Alice, bár lehet jobban járt volna, ha nem teszi. Adam mereven nézett a szemébe, majd Alice, mint egy gép elmondott neki mindent. Mikor befejezte, Adam elengedte, mire a lány mérgesen fújtatott.
- Adam Cullen! Ha még egyszer ezt merészeled velem tenni, kitekerem a nyakad!- sziszegte a fogai között a pöttöm lány. Én még mindig értetlenül álltam az iménti események hatása alatt.
- Nem hagytál más utat, kedvenc nővérkém.- vigyorgott a fiú, majd ismét komoly lett az arckifejezése, és rám nézett.- Miért nem hagyod, hogy veled menjek?
Mégis mit mondjak erre? Épp eléggé érzem magam szörnyetegnek, nem lenne jó, ha ennek értelmet is adnék, miközben egy állat vérét ontom örömmámorban úszva. Nem, nem akarom, hogy Adam ezt lássa.
- Nem szeretném és kész.- akartam lezárni a témát.
- Cassie, nézz a szemembe!- odanéztem. A tekintete vonzott. Hirtelen késztetést éreztem, hogy megmondjam, miért nem akarom, de ekkor kitisztult az agyam. Nem fogja belőlem kiszedni, de még jól le is szidom érte, hogy rajtam is kipróbálta a képességét.
Miközben úgy csináltam, mintha a hatása alatt lennék, a kesztyű nélküli kezemmel megfogtam az övét, és gondolatban úgy leszidtam, hogy magam is meglepődtem, azon, hogy ilyenre is képes vagyok. Kívülről mindössze annyi látszott, hogy mosolygok a két gyönyörű szempárba, mely most már zavart lett, majd Adam pislogott néhányat, így éreztem, hogy a vonzása megszűnik.
- Minden rendben?- kérdeztem aggódó pillantással, pedig alig bírtam visszatartani a nevetésemet. Ahogy elnéztem Alice és Nessie is így volt ezzel.
- Ez te voltál?- kérdezte zavartan Adam. Eddig bírtuk. Mind nevetni kezdtünk.
- Látod, Adam. Most már nemcsak Bella fog ki rajtad, hanem Cassie is.- mondta végül Alice.
- De hát… eddig mindig sikerült. Most viszont tisztán hallottam, hogy a fejemben vagy.- nézett rám még mindig értetlenül.
- Talán, mert most nem hagytam, hogy olyanra kényszerítsd az elmémet, amit én nem szeretnék. Viszont legalább rájöttem pár dologra. Most már tudom, hogy miért vonzotta valami mindig oda a figyelmemet hozzátok, még az első napokban.- ha Adam képes lett volna elpirulni, most biztosan fülig vörösödött volna.
- Nem haragszom, de lehetőleg többet ilyennel ne próbálkozz, rendben? Vannak olyan dolgok, amit jobb szeretnék megtartani magamnak.- váltottam komolyabb hangnemre. Megértette, mert bólintott, majd apró mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Egyszer azért majd eljössz velem?- nem volt semmi kényszer érzetem, hogy válaszoljak. Mégsem bírtam neki ellenállni. Azok a szemek teljesen eksztázisba ejtettek. Azért valamennyire még képes voltam rendesen gondolkodni, bár közel álltam ahhoz, hogy a mézörvénybe teljesen elvesszek.
- Talán.- nyögtem ki végül. Ennyi tellett tőlem. Szemei felragyogtak.
- Az jó. A talán az már jó.
Vége lett az ebédszünetnek, és mind elmentünk órára. Nekem még volt két órám, de Adam megígérte, hogy megvár. Így is tett. Mikor kijöttem az épületből, ott volt a parkolóban a kocsijának támaszkodva és mosolyogva engem nézett. Önkéntelenül is elpirultam, és hirtelen pillangók kezdtek repkedni a gyomromban.
Egy hang azt kiabálta, hogy hagyjam figyelmen kívül az embereket, és teremjek ott egy pillanat alatt, hogy hozzábújhassak, azonban az eszem tudta, hogy ez elég meggondolatlan dolog lenne tőlem. Végül sikerült odasétálnom hozzá. Nem szólt egy szót sem, csak két tenyerébe fogta az arcomat, majd ajkaival végigsimított az enyémeket. A levegő, mintha kiszállt volna a tüdőmből, úgy kezdtem kapkodni. Szívem pedig olyan őrülten kezdett vágtatni, hogy attól féltem egyszer csak kiszakad a mellkasomból.
Aztán a csóknak vége szakadt. Én nem akartam, azonban ő erősebb volt nálam, és eltolt magától. Bár félig olyan voltam, mint ő, mégis mindig elfeledkeztem, hogy a másik részem ember. Neki legalább annyira nagy kísértés a vérem, mint nekem a többi emberé.
Felsóhajtottam, majd most már magamhoz térve a kábulatból beültem az autóba.
- Felhívtam Amyt, és mondtam, hogy egyből hozzánk viszlek.- szólalt meg, mikor kikanyarodtunk a parkolóból.
- Rendben.
- Mindenki otthon lesz, úgyhogy most már ismerni fogsz mindenkit. De előre szólok Emmett szeret viccelődni az emberrel. Ne húzd fel magad rajta.- miközben a családjáról beszélt önkéntelenül is mosolyognom kellett. Nagy szerető családban élt, ahol szerették. Kicsit talán féltékeny is voltam rá. Persze tudom, hogy anyáék engem is szerettek, nekem mégis olyan kevés jutott ebből a csodálatos érzésből.
Hamarosan letértünk a főútról, és az erdőn keresztül vezető földúton haladtunk tovább. Jó mélyen voltunk már az erdőben, mikor arra a tisztásra értünk melyen a Cullen ház állt. Szívem ismét a torkomba ugrott, ahogy Adam egész családjára gondoltam. Az utóbbi időben nem mutattam magamról valami pozitív képet, így féltem, hogy rossz véleménnyel vannak rólam. Persze ez teljes mértékben érthető lenne, hiszen egy zombi voltam.
Addig észre sem vettem, hogy megérkeztünk, míg Adam ki nem nyitotta nekem a kocsi ajtaját, és kisegített. Most végre volt alkalmam megcsodálni ezt a gyönyörű modern stílusban épült házat. Egy részről hatalmas épület volt, mely teljesen beleolvadt az erdő sűrűjébe. Mintha mindig is ott állt volna a fák rejtekében. A ház falai fehérek voltak, és tele volt hatalmas üvegfelületekkel. Furcsa egy vámpírlakta házhoz képest. Én biztos valami sötét zárt épületet képzeltem volna el, de ehhez képest ez a ház tágas és nyitott volt. A fény csak úgy áradt be a házba.
- Mehetünk?- zökkentett ki gondolataimból. Aprót bólintottam bár kissé vonakodtam bemenni. Ujjait az enyémekbe fűzve, finoman maga után húzott. Mielőtt beléptünk volna a házba, megtorpantam. Kellett pár pillanat, amíg felkészültem a fogadtatásra, ami rám várt odabent. Végül vettem egy mély lélegzetet, és bementem, szorosan Adam mögé rejtőzve.
Egy hatalmas tágas szobába vezetett. Feltételezem, ez a szoba nappaliként üzemelt. Elsőként a gyönyörű fekete színű versenyzongora szúrt szemet, amely a lépcső mellett egy kis pódiumon állt. Kíváncsi vagyok, vajon ki játszik rajta.
Továbbá volt még középen egy hatalmas elefántcsont fehér színű bőr kanapé és két kisebb fotel is, szintén ilyen színben, melyek egy üveglapú dohányzó asztalt fogtak közre. A szemközti falon hatalmas plazma tévé volt a falra rögzítve. A hófehér falakat pedig különböző korokból származó festmények díszítették.
- Tetszik?- kérdezte Adam kutakodó pillantással.
- Gyönyörű.- igazából több volt, mint gyönyörű. A ház már kívülről is elképesztően szép volt, de most, hogy belülről is megszemlélhettem egyenesen csodáltam.
- Helló öcsi! Hé, ugye nem babonáztad meg, mert így első látásra nagyon elbájoltnak tűnik.- jelent meg a lépcsőn egy hatalmas fekete hajú srác. Elsőre félelmetesnek tűnt, de mikor közelebb jött inkább aranyosan nagydarab, mint ijesztő.- Na mindegy, azért üdv az élőhalottak között.- vigyorgott teli pofával. Kirázott tőle a hideg.
- Én is örülök neked Emmett, de még jobban örülnék, ha nem hoznád rá a frászt Cassire, már az első alkalommal.- dorgálta le Adam a nála kétszer nagyobb srácot.
- Szia Cass! Úgy örülök, hogy itt vagy. Nagyon sok jó dolgot fogunk együtt csinálni.- ugrott a nyakamba Alice. Előbb még sehol sem volt, most meg itt csimpaszkodott a nyakamban. Eléggé fullasztó érzés volt.
- Szia Alice! Légy szíves ne fojts meg, mert veled ellentétben nekem szükségem van oxigénre!- krákogtam, mire egyből elengedett. Válla fölött elnézve most megláttam egy magas, szőke srácot. Kicsit titokzatosan nézett, kifejezetten engem figyelt. Azt hiszem ő volt Jasper. Halvány emlékeim voltak róla, arról az estéről, mikor… hirtelen megrándult az arca.
- Hé, Cass, minden rendben?- zökkentett ki Alice, miközben aggódó pillantással fürkészte az arcomat.
- Öhm. Persze.
- Ő itt Jasper. Azt hiszem, már találkoztatok, de akkor nem volt alkalma bemutatkozni neked.- mutatta be nekem Alice hivatalosan is Jaspert. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, egyből észrevettem, hogy milyen rajongással néz a férfira. Minden bizonnyal ők egy párt alkottak, mert Jasper is hasonlóan nézett le az apró lányra.
- Jasper Hale.- biccentett felém bár arcáról távolságtartást véltem leolvasni.- Érdekes.- arca most zavarodottságot tükrözött.
- Öhm… Szia! Szóval… Én szeretnék bocsánatot kérni… a múltkori kirohanásom miatt.- suttogtam alig hallhatóan. Szörnyen éreztem magam azért, amiért azon az estén abba az állapotba hoztam Jaspert.
- Ne emészd magad emiatt, nem számítottam ennyire erős érzelmekre. Túlságosan meggondolatlan voltam, mikor bementem hozzád.- mondta kedvesen, ezzel egy időben mintha elszállt volna a bűntudat, ami eddig nyomasztott.
- Köszönöm.- motyogtam zavartan.
- Sziasztok!- oldalra kaptam a fejem, és ekkor megláttam az épp megérkező dokit és egy fiatal barna hajú nőt. Egyből arra gondoltam, hogy ő biztos Carlisle felesége lehet. Igazi anya típus. Áradt belőle a szeretet és gyöngédség.- Szia Cassie! Örülök, hogy eljöttél hozzánk. Ő itt Esme, a feleségem.
- Szia Cassie!- ölelt meg Esme, amitől kissé összerezzentem.- Ó bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni!- hátrált el tőlem olyan önostorozó tekintettel, hogy legszívesebben most én magam öleltem volna meg, hogy emiatt az apró hibám miatt ne önmagát hibáztassa.
- Semmi baj! Nem a te hibád.- mondtam megfutamodva az öleléstől, és inkább egy bátortalan mosolyt erőltettem magamra.
- Rendben, de remélem nem haragszol a figyelmetlenségem miatt.- mondta Esme még mindig bűnbánóan.
- Nem, persze, hogy nem.- vágtam rá azonnal. Ettől kicsit vidámabb lett és az arcára is halvány mosoly ült ki. Ekkor lépett be a szobába Edward és egy fiatal velünk egykorú barna hajú lány. Gyönyörű volt. Talán nem is láttam még nála szebb nőt életemben. Szintén hófehér márványbőre és borostyánsárga szemei voltak. Az alakja tökéletes. Vékony, de mégsem az a csontkollekció topmodell típus. Szemeiből végtelen szeretet és törődés áradt.
- Sziasztok!- termett ott egy pillanat alatt Nessie és mindkettejük nyakába ugrott. Biztosan nagyon szeretheti a testvéreit, különösen ezt a kettőt.
- Öhm. Nem egészen.- szólalt meg egy elfojtott mosoly kíséretében Edward, és közben puszit nyomott Nessie feje búbjára majd összeborzolta a haját, aminek a lány egy cseppet sem örült. Én kicsit értetlenül álltam a mondanivalója előtt.- Nos, Cassie ez kicsit bonyolult. Ő itt a feleségem, Bella.- Bella kedvesen biccentett, mire én is hasonlóképp válaszoltam.- Nessie pedig a mi közös kislányunk.- MICSODA????- Tudom, ez kicsit furcsán hangzik, hiszen alig tűnünk idősebbnek nála, de hozzád hasonlóan Nessie anyja is emberként esett teherbe. A születése után változtattam át, hogy velünk maradhasson.- magyarázta Edward teljes átéléssel. Azt már tudtam, hogy Nessie félvér, csak azt nem, hogy ismeri a szüleit. Most, hogy így jobban végignéztem mind hármójukon, nem értettem, eddig hogy nem szúrtak szemet a hasonlóságok.
Nessie haja ugyanolyan bronzvörös volt, mint Edwardé, de testalkata inkább Belláéra ütött. Csokoládé barna szemeit minden bizonnyal az anyjától örökölte. Úgy tűnik, egyedül csak én vagyok ilyen árva, egy bűnös gyermek, akit az erőszak szült.
- Megbocsátotok egy pillanatra? Muszáj kimennem egy kicsit- indultam kifelé lesütött szemekkel, miközben nagy erőfeszítésekbe került, hogy ne kezdjek el zokogni.
- Cassie, jól vagy?- fogott meg Adam, de én csak megráztam a fejem, és lehámoztam a kezét a derekamról. Egy kis egyedüllétre volt most szükségem.
- Adam, hagyd! Egyedüllétre vágyik. Kell neki egy kis idő.- tolmácsolta Edward a gondolataimat, mire és egy elhaló köszönömöt válaszoltam, majd kirobbantam a házból. A levegő fullasztó volt, bár ismét kint voltam a szabadban.
Ismét előjöttek a rossz érzéseim, és menekülni akartam. Menekülni a gondolatok és érzések elől. Az erdő pont kapóra jött. Hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak, miközben egyenesen a hegyekbe futottam az erdőn keresztül. Egy szikla kiszögellésénél megálltam és leültem. A látvány, ami elém tárult, egyszerűen gyönyörű volt. Tökéletes hely volt ez arra, hogy kiszellőztessem a fejem és megértsem, hogyan lehetséges az, hogy az a három ember, hogyan lehet ilyen boldog? Semmi erőszak. Nessie a szerelmük gyümölcse volt, nem hordta magán az erőszak bélyegét. Irigy voltam rá. Ő miért, én miért nem? Én is érezni akartam, az igazi szüleim meleg és szerető ölelését. Azt akartam, hogy engem is átjárjon az a tudat, hogy nem ok nélkül jöttem a világra, és igenis van valami küldetésem, vagy célom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése